Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4.kötet fordítása

 


Harcosok Törzse- Közelgő Vihar

0e733818e239b5e987741927fc6558b6.gif

 

 Nos, hát itt van a negyedik rész, folyamatosan fordítom tovább...Addig is jó olvasást! :) (az esetleges béna fordításoktól kéretik eltekinteni...!

Prológus

Egy aggodalmas sóhajtás visszhangzott  keresztül az erdei tisztás holdsütötte talaján.  Két macska lapult az árnyékban a sövény egyik bokra alatt. Az egyikük vonaglott a fájdalomtól, hosszú farkával ide-oda csapkodott. A másik macska felemekedett a mancsaira, és bólintott. Sok hosszú holdig volt orvosmacska, és eddig csak tehetetetlenül nézte, ahogy a törzs vezére egyre jobban elveszti erejét a betegségtől, ami már oly sok életet követelt…Tudta, hogy egy növény sem képes enyhíteni a görcsöket és a lázat, ami ezzel a betegséggel járt, és foltos szürke bundája felborzolódott a cslódottságtól, amikor a vezér újra megrázkódott, és kimerülten esett a mohával szegélyezett fészekbe. Az orvosmacska tiszteletteljesen meghajolt előtte, és szipákolt. Még volt lélegzet a vezér testében, de már rossz szagú és gyenge, és a kandúr vékony horpasza zihált minden lélegzetvételnél.

Egy rikoltás törte meg a csendet a fák között. Ezúttal nem egy macska volt, hanem egy bagoly. Az orvosmacska szipákolt. A baglyok halált hoznak az erdőbe, ellopják a  zsákmányt, még a kiscicákat is, ha túl messze vannak az anyjuktól. Az orvosmacska könyörögve emelte szemeit az égre, fohászkodott az ősi harcosok szellemeihez., hogy a bagoy hívása ne rossz ómen legyen. Átbámult az ágakon, amik a barlang tetejét alkották, kutatott a sötét égen az Ezüstcsík után. De a csilagok csoportját, ahol a Csillag törzs élt, felhők takarták el, és az orvosmacska megborzongott az aggodalomtól. Elhagyták volna őket az ősi harcosok a betegségben, ami a törzsben pusztít?

Ekkor a szél megmozdította a fákat, megrezdítette a törékeny leveleket. Fenn az égben, a felhők elúsztak, és egy magányos csillag gyenge fénysugarat vetett a tetőn keresztül a barlang talajára. Az árnyékban a vezér vett egy hosszú, egyenletes lélegzetet. A remény úgy ugrott meg az orvosmacska szívében, akár egy hal. A Csillag törzs még mindig mellettük áll.

A megkönnyebbüléstől gyengén, az orvosmacska felemelte az állát, és halkan köszönetet mondott a harcos őseinek, amiért meghosszabbították vezére életét. Ahogy összeszűkítette a szemét a csillagfény sugara ellen, szellemhangok morajlottak fel mélyen a fejében. Közelgő, dicsőséges háborúkról suttogtak, új területetkről és egy hatalmas törzsről, ami a régiek hamujából támad fel…Az orvosmacska hullámokban érezte az örömet  a mellkasában, és vér lüktetett keresztül a mancsain. A csillag üzenete jóval többet hordozott, mint megmenekülést.

Hirtelen, mindenféle figyelmeztetés nélkül, egy széles, szürke szárny suhant át csillagfény sugarán,  sötétbe borítva a barlangot. Az orvosmacska visszariadt, és a földhez lapult, amíg a bagoly lerikoltott, és végiggerblyézte a barlang tetejét a karmaival. Egész biztosan megérezteé a betegség szagát, ami legyengítette a vezért, és lecsapott, könnyű zsákmány reményében. De az ágak túl vastagok voltak a bagolynak, mintsem hogy át tudja törni. Az orvosmacska hallgatta a szárnyak halk verdesését ahogy a bagoly berepült az erdőbe, felállt, a szíve csak úgy dörömbölt, és még utoljára feltekintett a sötét égre. Mint a bagoly, a csillag eltűnt. A helyén csak feketeség volt. A rettegés felkúszott a gerincén, és a szívébe markolt.

-Hallottad ezt?- egy kandúr szólította meg a barlang bejáratánál, hangjában aggodalom csendült. Az orvosmacska gyorsan kibújt a barlangból a tisztásra, tudta, hogy a törzs az ómen értelmezésére vár. Harcosok, királynők és öregek-akiknek már az is elég volt, hogy kimozduljanak a fészkükből-, csapongtak az árnyékban, a tisztás távolabbi részén. Az orvosmacska megtorpant egy pilanatra, hallgatta, mit mormolnak nyugtalanul egymás között a törzs macskái.

-Mit keresett itt egy bagoly?-sziszegte egy tarka harcos, szemei megvillantak a sötétben.

-Még soha nem jöttek ilyen közel a táborhoz!-jajgatott egy öreg.

-Elvitt kiscicákat?-tudakolta egy másik hrcos, hátrafordítva széles fejét a mögötte álló macskához.

-Ezúttal nem- felelte az ezüstbundás királynő. Három kiscicáját vesztette el a betegség miatt, hangja fakó volt a fájdalomtól. –De lehet, hogy visszajön. Megérzi a gyengeségünket..

-Azt gondolnád, a betegség bűze távol tartja- egy cirmos harcos bicegett a tisztásra. A mancsai sárosak voltak, bundája felborzoldódott. Éppen egy törzsi barátját temette el. Voltak még sírok, amiket meg kellett ásni, de túl gyenge volt, hogy ma éjjel kezdjen hozzá.

-Hogy van a vezérünk? – kérdezte, hangja tele volt aggodalommal.

-Nem tudjuk- válaszolta a tarka kandúr.

-Hol van az orvosmacska?- siránkozott a királynő.

A macskák körülnéztek a tisztáson, az orvosmacska látta rémült tekintetüket megvillanni a sötétben. Hallotta a közelgő pánikot a hangjukban, és tudta, meg kell nyugtatnia őket, hogy a Csillag törzs nem hagyta el őket teljesen. Vett egy nagy levegőt, kényszerítette a bundáját, hogy lelapuljon a vállán, és elindult keresztül a tisztáson.

-Nincs szükségünk orvosmacskára ahhoz, hogy elmondja, a bagoly rikoltása halált hirdet- nyöszörögte, szemei tele voltak félelemmel.

-Honnan tudod?- kötekedett a tarka harcos.

-Igen- értett egyet a királynő, rápillantva az öregre.- A Csillag törzs nem neked üzen!

Megfordult, ahogy az orvosmacska odaért hozzájuk.

-A bagoly egy jel volt?-  nyávogta nyugtalanul.

Kényelmetlenül helyezgetve a mancsait, az orvosmacska nem adott konkrét választ.

-A Csillag törsz szólt hozzám ma este- jelentette be.-Látjátok a csilag fényét a felhők között?

A királynő bólintott, és körülötte a többi macska szemében fellobbant a kétségbeesett remény.

-Mit jelentett?-kérdezte az öreg.

-Életben marad a vezérünk?-szólt a tarka harcos.

Az orvosmacska hezitált.

-Nem halhat meg most!- kiáltott a királynő. – Mi van a kilenc életével? A Csillag törzs csak hat holddal ezelőtt adta őket!

-A Csillag törzs csupán rengeteg erőt adhat- válaszolt az orvosmacska.- De az őseink nem felejtettek el minket. – belekezdett, próbálva elfeledkezni a bagoly sötét szárnyának képéről, ahogy eltakarta a csillag vékony sugarát. –A csillag a remény üzenetét hozta el nekünk.

Egy hangos nyögés hallatszott a tábor félhomályos sarkából, és egy teknőctarka királynő felugrott, és elsietett a hang irányába. A többiek rábámultak az orvosmacskára, tekintetük vígasztalásért könyörgött.

-Talán esőről beszélt a Csillag törzs?- kérdezte egy fiatal harcos. –Nagyon régóta nem esett, az eső talán kimoshatná a táborból a betegséget.

Az orvosmacska megrázta a fejét.- Nem esőről, hanem egy nagy, új hajnalról, ami vár a törzsünkre. A fénysugárban a harcos őseink megmutatták nekem dicsőséges jövőnket!

-Tehát akkor megmenekülünk?- nyávogta a királynő.

-Többről van szó, mint megmenekülésről- ígérte az orvosmacska.- Talán mi irányítjuk majd az egész erdőt!

Megkönnyebbült mormogások vibráltak a levegőben a macskák közt. A legelső dorombolás hangzott el, lassan már egy hold óta. De az orvosmacska félrefordította a fejét, hogy elrejtese remegő bajuszát. Fohászkodott, nehogy a törzs újra a bagolyról kérdezze. Nem merte megosztani a félelmetes figyelmeztetést, amikor a madár szárnya eltakarta a csillagot- hogy a törzs a lehető legnagyobb árat fogja fizetni az új hajnalért.

 

  1. fejezet

 

A nap meleg sugarai átszűrődtek a fák lombkoronáján és Tűzszív bundáján táncoltak. A macska lejjebb hajolt, tisztában volt vele, hogy bundája lehet hogy borostyánként izzik a buja, zöld aljnövényzet között.

Mancsról mancsra, kúszott egy páfrány alatt. Érezte egy galamb szagát. Lassan mozgott az ínycsiklandó szag irányába, amíg meg nem pillantotta a kövér madarat, ahogy a páfrányok közt csipegetett. Tűzszív megfeszítette a karmait, a mancsai viszkettek a várakozástól. Éhes volt, miután ő vezette a hajnali őrjáratot, és egész reggel vadászott. Itt volt a zsákmányidény, az idő arra, hogy a törzs jól meghízzon az erdő adományán. Annak ellenére, hogy a tavaszi áradás óta nem sokat esett, a fákon gazdagon termett a gyümölcs. Miután fetöltötte a zsákmányhalmot a táborban friss prédával, Tűzszív végre magának is vadászhatott. Megfeszítette az izmait, felkészült az ugrásra.

Hirtelen egy másik illatot sodort magával a száraz szellő. Tűzszív kinyitotta a száját, oldalra billentette a fejét. A galamb is meg kellett érezze a szagot, mert felkapta a fejét, kitárta a szárnyait, de már túl késő volt. Egy rövid, fehér bunda száguldott elő pár szederbokor alól. Tűzszív kimeresztette a szemeit meglepetésében, ahogy a macska lecsapott a riadt madárra, és odaszegezte a földhöz a mellső mancsaival, mielőtt még végzett volna vele egy gyors nyaki harapással.

Tűszszív orrcimpái megremegtek a friss zsákmány illatától. Felállt, és halk léptekkel kilépett az aljnövényzetből a bolyhos fehér kandúr elé.

-Szép fogás, Felhőmancs!- nyávogta.- Nem vettem észre, hogy jössz, csak mikor mr túl késő volt.

-Hasonlóan ehhez a bolond madárhoz- kiáltotta Felhőmancs, és elégedetten legyintett a farkával.

Tűzszív érezte, hogy megfeszülnek a vállai. Felhőmancs a növendéke volt, és egyben a testvére fia. Tűzszív kötelessége volt, hogy harcost képezzen Felhőmancsból, és megtanítsa neki a Harcosok Törvényeit. A fiatal kandúr tagadhatatlanul jó vadász volt, de Tűzszív nem hitt benne, hogy valaha is tanul majd egy kis alázatosságot. Mélyen belül, néha azt kívánta, bárcsak Felhőmancs valaha is megértené a Harcosok Törvényeinek fontosságát,  a hűség sok holdnyi tradícióját, és a szokásokat, melyek oly sok generáción át fennmaradtak a törzsben.

De Felhőmancs a kétlábúaknál született, Tűzszív testvérénél, Hercegnőnél, és Tűzszív apró kiscicaként hozta a törzsbe. Tűzszív a saját keserű tapasztalataiból tudta, hogy a törzsi macskák lenézik a házimacskákat. Tűzszív az első hat holdját a kétlábúak között töltötte, és voltak olyan macskák a törzsben, akik sosem hagyták hogy elfelejtse, nem az erdőben született. Türelmetlenül megrándította a fülét. Tudta, hogy mindent megtett, hogy bizonyítsa a hűségét a törzshöz, de a makacs növendéke más probléma volt. Ha Felhőmancs elnyeri a valamelyik törzsi macska szimpátiáját, talán veszít némit az önteltségéből.

-Csak azért sikerült, mert gyors voltál.- mutatott rá Tűzszív.

-Hátszélben voltál. Éreztem a szagodat, habár nem láttalak. És a madár is érezte.-

Felhőmancs hosszú, hófehér bundája felborzolódott, és a macska felcsattant.

-Tudtam, hogy hátszélben vagyok! De az biztos, hogy ezt az idióta gerlét akkor se nehéz elkapnom, ha kiszagol, ha nem!

Felhőmancs kihívóan bámult Tűzszív szemeibe, és Tűzszív érezte, hogy a bosszúsága dühbe fordul.

-Ez egy galamb volt, nem egy gerle!- mondta ingerülten. –És egy igazi harcos több tiszteletet mutat a zsákmány iránt, mellyel a törzset táplálja!

-Igen, persze- feleselt Felhőmancs- Nem láttam, hogy Tüskemancs olyan nagy tiszteletet tanusított volna a mókus iránt, amit tegnap bevonszolt a táborba! Azt mondta, hogy olyan lassú agyú volt, hogy még egy kiscica is meg tudta volna fogni..-

-Tüskemancs is csak egy növendék- morogta Tűzszív.- Mint neked, neki is sok még a tanulnivalója.

-Végülis, megfogtam, nem?- zsémbelt Felhőmancs, és a morcosan a galambra bökött.

-Ahhoz, hogy harcos légy, több kell, mint galambfogás!-

-Gyorsabb vagyok mint Fényesmancs, és erősebb, mint Tüskemancs!- vágott vissza Felhőmancs.-Mi többet akarsz még?

-A barátaid biztosan tudják, hogy egy harcos sosem támad, ha a háta mögül fúj a szél!- Tűzszív tudta, hogy nem engedheti magát belerángatni egy vitába, de növendékének makacssága felbőszítette, akár egy kullancs a fülében.

-Nagy dolog. Lehet hogy te ellenszélben támadsz, ahogy egy jó harcos, de mégis én kaptam el előbb azt a galambot!- Felhőmancs hangja dühös nyávogásba csapott át.

-Maradj csöndben!- sziszegte hirtelen Tűzszív nyugtalanul. Belemelte a fejét es beleszagolt a levegőbe. Az erdő szokatlanul csendesnek tűnt, és Felhőmancs hangos nyávogásai túl hangosan visszahngoztak a fák közt.

-Mi a baj?-Felhőmancs körülpillantott.-Semmit nem érzek.

-Én sem-ismerte be Tűzszív.

-Akkor miért aggódsz?

-Tigriskarom.-válaszolta Tűzszív nyersen. A sötét harcos azóta kísértette az álmaiban, mióta Kékcsillag elűzte a törzsből negyed holddal ezelőtt. Tigriskarom megpróbálta megölni a Villám törzs vezérét, de Tűzszív megállította őt, és lerántotta a leplet a harcos hosszú ideig titkolt árulásáról a törzs ellen. Tigriskaromnak azóta semmi jele nem mutatkozott,  de Tűzszív a félelem jeges karmait érzett a szívébe vájni most, ahogy az erdő csendjét hallgatta. Mintha az erdő is hallgatott volna, visszafojtva a lélegzetét, és Tigriskarom búcsúszavai visszahangoiztak Tűzszív fejében: Tartsd nyitva a szemed, Tűzszív! Hegyezd a füled! Nézegess sűrűn magad mögé! Mert egy nap megtalállak, és akkor varjúeledel lesz belőled!

Felhőmancs nyávogása megtörte a csendet.

-Mégis mit csinálna errefelé Tigriskarom?-gúnyoldótt.-Kékcsillag elűzte őt!

-Tudom-értett egyet Tűzszív.-Csak a Csillag törzs tudja, merre ment. De Tigriskarom meghagyta, hogy nem akkor láttuk őt utoljára.

-Én nem félek attól az árulótól.

-Pedig jó okod van rá!-sziszegte Tűzszív.-Tigriskarom úgy ismeri ezeket a fákat, mmint bármelyik másik macska a törzsben. -Darabokra tépne szét téged, ha tehetné.

Felhőmancs prüszkölt, és türelmetlenül megkerülte a prédáját.

-Nem vagy valami szórakoztató, mióta Kékcsillag helyettessé választott. Nem fogok itt téblábolni, miközben te azzal vesztegeted a reggelt hogy dajkamesékkel próbálasz ijesztgetni. Vadásznom kéne az öregeknek.-Felhőmancs egy nagy lendülettel eltűnt a szederbokrok között, otthagyva a döglött galambot a földön heverve.

-Felhőmancs, gyere vissza!-nyávogta Tűzszív dühösen. Megrázta a fejét.-Hagyd, hadd kapja el Tigriskarom a kis egéragyú idiótát-mormolta magában.

Csapkodott a farkával, felkapta a földről a galambot, és tűnődött, visszavigye-e a táborba Felhőmancsnak. A harcosnak felelősnek kell lennie saját zsákmánya miatt, zárta le magában a vitát, és ledobta a galambot egy gyér fűcsomóba. Ezután munkához látott, eltakarította a nyomokat, és lelapította a fűszálakat, hogy elrejtse a galambot, s magában azt kívánta, bár lehetne biztos benne, hogy Felhőmancs visszajön és elviszi a többi zsákmányával együtt az öregeknek. Hogyha nem hozza vissza magával, akkor egészen addig éhen marad, amíg meg nem teszi, döntötte el Tűzszív. A növendékének meg kell tanulnia, hogy még tavasszal sem veszhet kárba egy zsákmány sem.

A nap már magasabban járt, perzselte az eget, felszívta a csapadékot a fák leveleiről. Tűzszív a fülét hegyezte. Az erdő még mindig hátborzongatóan csendes volt, lakói egészen estig elrejtőztek, várva az nagy melegtől enyhülést hozó sötétet. A csend elbizonytalanította a kandúrt, gyomra összerándult a fellobbanó kétségtől. Minden esetre talán jobb lenne, ha menne és megkeresné Felhőmancsot. Megpróbáltad figyelmeztetni őt Tigriskaromról! Tűzszív szinte hallotta legjobb barátjának, Szürkecsíkosnak a hangját visszhangzani a fejében, és összerándult, ahogy a keserédes emlékek elöntötték. Ez teljesen a hajdani Villám törzsi harcos módja volt arra, ahogy megmondta az igazságot Tűzszívnek.  Együtt tanultak és nevelkezdtek és egymás oldalán harcoltak egészen addig, míg a szerelem és a tragédia szét nem választották őket. Szürkecsíkos beleszeretett egy másik törzsbeli nősténybe, és ha Ezüstpatak nem hal meg szülés közben, akkor Szürkecsíkos talán még most is a Vilám törzs tagja lenne.  Még egyszer, Tűzszív visszaemlékezett, ahogy Szürkecsíkos a két kölyköt viszi át a Folyó törzs területére, hogy csatlakozzanak halott anyjuk törzséhez. Tűzszív vállai megereszkedtek. Hiányolta Szürkecsíkos társaságát, és még mindig csak halkan osztotta meg vele a gondolatait minden nap. Nagyon jól ismerte öreg barátját, nem volt nehéz kitalálnia, mit felelne Szürkecsíkos a mondataira. Tűzszív a fülének egy rándításával elhessegette magától az emlékeket. Épp ideje volt hogy visszatérjen a táborba. Mostmár a Villám törzs helyettese volt, és még vadászcsapatok és őrjáratok vártak megszervezésre. Felhőmancsnak egyedül kell boldogulnia.

A talaj száraz volt a mancsai alatt, ahogy Tűzszív átvágott a fák között a vízmosás széléhez, ahol a tábor terült el. Egy pillanatig habozott, élvezte a büszkeség és ragaszkodás rohamát, ami elöntötte, valahányszor megérkezett az erdei otthonához. Akkor is, mikor még a Kétlábúaknál töltötte kölyökkorát, az első pillanattól kezdve tudta, mikor az erdőbe merészkedett, hogy az az ő igazi otthona. Alatta lent, a Villám törzs tábora alaposan el volt rejtve sűrű szederbokrokkal. Leugrott a meredek lejtőre, és követte a jól simert ösvényt a rekettyealagúthoz, ami a táborba vezet.

A sápadt színű királynő, Fűzfakéreg, az óvoda előtt feküdt, melegítve duzzadt hasát a reggeli napsütésben. A legutóbb még a harcosok barlangjában élt, most  az óvodában tartózkodott a többi királynővel, amíg az első almának világrajöttét várta.

Mögötte Pettyesfejű szeretettel figyelte két kölykét, ahogy a kemény talajon birkóztak, kis porfelhőket kavarva fel. Felhőmancs mostohatestvérei voltak. Amikor Tűzszív elhozta a testvére elsőszülöttjét a törzsbe, Pettyesfejű beleegyezett, hogy szoptatja a gyámoltalan kölyköt. Felhőmancs már növendék lett, és már a másik kettő cicának sem sok hiányzott ahhoz, hogy készen álljanak elhagyni az óvodát.

Hangok dörmögése zavarta meg Tűzszív merengését a Nagyszikla irányából, ami a tisztás felső részén helyezkedett el. Harcosok egy csoportja gyülekezett az árnyékban, a szikla alatt, ahol Kékcsillag, a törzs vezére szokott állni, és innen szólni a törzséhez.  Tűzszív felismerte Sötétcsíkos cirmos bundáját, Szélvihar karcsú alakját, és közöttük Fehérvihar hószínű fejét.

Ahogy Tűzszív halk léptekkel átvágott a száraz talajon, kihallotta Sötétcsíkos panaszkodó nyávogását a macskák hangjaiból.

-Szóval akkor ki fogja vezetni a déli őrjáratot?

-Tűzszív majd eldönti, mikor visszatér a vadászatból- válaszolta Fehérvihar nyugodtan. Az idősebb harcosok vonakodtak cselekedni Sötétcsíkos ellenséges hangja hallatán.

-Már vissza kellett volna érnie- panaszkodott Porosbundás, egy barna bundás kandúr, aki nagyjából Tűzszívvel egyidőben vált harcossá.

-Itt vagyok- jelentette be Tűzszív. Átfurakodott a macskákon, hogy leülhessen Fehérvihar mellett.

-Rendben, ha már itt vagy végre, elmondod nekünk, hogy ki fogja vezetni a déli őrjáratot?- nyávogta Sötétcsíkos. A ezüstös kandúr egy hideg pillantást vettett Tűzszívre.

Tűzszívet elöntötte a forróság, a Nagyszikla által nyújtott árnyék ellenére. Sötétcsíkos minden macskánál közelebb állt Tigriskaromhoz, és Tűzszív nem tehetett róla, de kételkedett a hűségében, habár Sötétcsíkost a maradást választotta, amikor hajdani szövetségesét száműzték.

-Hosszúfarkú fogja vezetni az őrjáratot- nyávogta Tűzszív.

Sötétcsíkos lassan emelte a tekintetét Tűzszívről Fehérviharra. Bajuszának szálai rángatóztak, a szemében megvetés csillogott. Tűzszív idegesen nyelt egyet, azon töprengett, nem mondott-e valami hülyeséget.

-Öö, Hosszúfarkú épp a növendékét oktatja- magyarázta Szélvihar félszegen.- Ő és Gyorsmancs egész estéig elmaradnak, emlékszel?- Mögötte Sötétcsíkos gúnyosan horkantott.

Tűzszív a fogát csikorgatta. Tudnom kellett volna!

-Akkor Szélvihar. Vidd magaddal Páfránybundást és Porosbundást!

-Páfránybundás velünk nem jöhet - nyávogta Porosbundás.-Még mindig nem épült fel teljesen a múltkori csatából a kóbor macskákkal.

-Oké, oké...- Tűzszív megpróbálta palástolni növekvő nyugtalanságát, de az volt az érzése, hogy csak találomra mond neveket amikor határoz.

-Akkor Páfránybundás menjem vadászni Egérbundással és...és...-

-Én szívesen vadásznék velük!- ajánlotta Homokvihar.

Tűzszív hálásan hunyorított a narancsbundás nőstényre, és folytatta:  -...és Homokviharral!-

-És mi lesz az őrjárattal? Rég elmúlik dél, ha nem döntünk hamarosan!- nyávogta Sötétcsíkos.

-Te mész Szélviharral az őrjáraton- csattant fel Tűzszív.

-És az esti őrjárat?- tudakolta Egérbundás szelíden.

Tűzszív rábámult a sötétbarna bundás nőstényre, az agya hirtelen leblokkolt. Fehérvihar rekedtes nyávogása hangzott fel a háta mögül.

-Én vezethetném az esti őrjáratot- nyávogta.- Szerinted Hosszúfarkú és Gyorsmancs eljöhetnének velem, ha visszatérnek?-

-Igen, hát persze- Tűzszív körbenézett a körülötte állók tekintetén, és megkönnyebbülten konstatálta, hogy mindannyian elégedettnek tűnnek.

A macskák szétszéledtek, magukra hagyva Tűzszívet és Fehérvihart.

-Köszönöm- nyávogta Tűzszív, és biccentett az idős harcos felé. - Gondolom már jóval ezelőtt gondolnom kellett volna az őrjáratokra.

-Idővel majd könnyebb lesz- bíztatta Fehérvihar- Mind hozzászoktunk, hogy Tigriskarom pontosan megmondja hová menjünk és mikor.

Tűzszív félrenézett, a szíve megsajdult.

-Ingerültebbek, mint általában.-kezdte Fehérvihar.- Tigriskarom árulása az egész törzset megrázta.

Tűzszív rábámult Fehérviharra, és megértette, hogy Fehérvihar bátorítani próbálja őt. Könnyen megfeledkezett róla, hogy Tigriskarom árulása nagy csapás volt a törzs számára, amit még azóta se hevertek ki. Tűzszív régóta tudta, hogy Tigriskarmot a hataloméhsége gyilkosságba és hazugságokba sodorta. A többi macskának azonban nagyon nehéz volt elfogadni, hogy a rettenthetetlen  harcos szembefordult a saját törzsével. Fehérvihar szavai emlékeztették erre Tűzszívet, hisz a harcosban még nem volt meg Tigriskarom beképzelt fellengzőssége, ő sosem hagyta volna cserben a törzsét. Fehérvihar szavai félbeszakították a gondolatait.

-Meg kell néznem, hogy van Pettyesfejű. Azt mondta,valamit meg akar beszélni velem- Biccentett Tűzszív felé. A harcos tiszteletteljes gesztusa meglepte Tűzszívet, és válaszul félszegen bólintott.

Ahogy Fehérvihar után nézett, Tűzszív gyomra megkordult az éhségtől, és sóvárogva gondolt az étvágygerjesztő galambra, amit Felhőmancs fogott. Fehérvihar vörös-fehér növendéke, Fényesmancs, a növendékek barlangja előtt ült, és Tűzszív remélte, hogy hozott az öregeknek friss zsákmányt. Odament az öreg fatörzshöz, ahol a növendék épp a farkát mosogatta, és felugrott rá. Fényesmancs felemelte a fejét, és üdvözlőn nyávogott.

-Szia, Tűzszív!

-Szia, Fényesmancs! Vadászni voltál?-kédezte Tűzszív.

-Igen-válaszolta a növendék., és felragyogtak a szemei.-Ez volt az első alkalom, hogy Fehérvihar egyedül elengedett.

-Sok mindent fogtál?

Fényesmancs félénken nézett a mancsaira.

-Két verebet és egy mókust.

-Ügyes-dorombolt Tűzszív.-Azt hiszem, Fehérvihar elégedett lesz veled.

Fényesmancs bólintott.

-Egyenesen az öregeknek vitted őket?

-Igen- Fényesmancs szemét aggodalom felhőzte.-Jól tettem?-nyávogta nyugtalanul.

-Nagyon jól- biztosította őt Tűzszív. Bárcsak az ő növendéke is ilyen megbízható lenne! Felhőmancsnak már vissza kellett volna érnie. Az öregeknek két verébnél és egy mókusnál többre lesz szükségük, hogy megtölthessék gyomrukat. Elhatározta, hogy meglátogatja őket, nem szenvednek-e túlságosan a tavaszi melegtől. Ahogy elérte a korhadt tölgyet, ahol az öregek éltek, hangok szűrődtek ki a kopár ágak közül.

-Fűzfakéreg kölykei hamarosan megszületnek-Foltosfarkú hangja volt. Ő volt a legöregebb királynő az óvodában, egyetlen kiscicája gyenge volt a korához képest, a sok fehérköhögés után.

-Az új kiscicák mindig jó jel- dorombolta Félszemű

-A Csillag törzs tudja mit kezdjük egy jó jellel- mormogta Kicsifülű borúsan.

-Még nem zsörtölődtél a szertartás miatt, vagy igen?- krákogta Foltosbundás. Tűzszív szinte maga előtt látta, ahogy a fekete-fehér kandúr ellenszenvesen megrándítja a füleit Kicsifülű felé.

-A micsoda miatt?- kérdezte Félszemű.

-Az új vezérhelyettes névadási szertartása-magyarázta Foltosbundás hangosan.-Tudod, miután Tigriskarom elment, negyed holddal ezelőtt.

-Ha a hallásom már nem olyan jó, mint régen, az nem az én hibám- csattant fel Félszemű. Majd folytatta, és a többi macska csendben figyelt, mert Félszeműt tisztelet övezte bölcsessége miatt, rossz modora ellenére. 

-Nem hiszem, hogy a Csillag törzs megbüntetne minket azért, mert Kékcsillag nem nevezte meg az új helyettest, mielőtt a hold legmagasabban járt volna az égen. A körülmények nagyon nem hétköznapiak voltak.

-Ez csak ront a helyzeten!- bosszankodott Tarkafarkú. -Mit gondolhat a Csillag törzs egy olyan törzsről, akit elárul a saját vezérhelyettese, és az új helyettesét azután nevezik ki, miután a hold a legmagasabban járt? Ez úgy tűnik, mintha nem tudnánk tartani a harcosainkban a hűséget, vagy rendesen lebonyolítani a szertartásokat.

Tűzszív gerincén jeges borzongás futott végig. Amikor Kékcsillag tudomást szerzett Tigriskarom árulásáról, és száműzte őt a törzsből, túl lehangolt volt, hogy rendesen végigcsinálja a szertartást, és megnevezze az új helyettest. Tűzszívet csak a rákövetkező napon nevezte meg mint Tigriskarom utódát, és ezt sok macska rossz előjelnek tekintette.

-Tűzszív kinevezése az első ilyen szabályszegés volt, amire emlékszem- nyávogta Kicsifülű komolyan.- Utálom ezt mondani, de úgy érzem, a helyettessége sötét időszak lesz a törzsünk számára.

Foltosbundás egyetértően nyávogott, és Tűzszív szíve a torkában dobogott, ahogy várta, hogy Félszemű lecsillapítsa a többiek érzelmeit bölcs szavaival. De most az egyszer csöndben maradt. Mögötte a felkelő nap sütni kezdett a tiszta, kék égbolton, de Tűzszív még teljesen átfázva érezte magát.  Elfordult az öregek barlangjából, képtelennek érezte magát, hogy a szemükbe nézzen, és kimért léptekkel, nyugtalanul ment a tisztás széléhez. Ahogy az óvoda felé vette az irányt, Tűzszív elmerült a gondolataiban. Egy hirtelen mozdulat az óvodán kívül késztette arra, hogy felnézzen. Lefagyott, és a szíve hevesen verni, kezdett, ahogy Tigriskarom borostyán szemei rávillantak. Elborzadva az ismerős tekintettől, Tűzszív rémülten pislogott. Majd rádjött, hogy akire néz, az nem vad harcos, hanem Szederkölyök - Tigriskarom fia.

 

2. fejezet

 

Tűzszív halvány, aranyszín bunda villanását látta, ahogy felnézett hogy lássa, Aranyvirág csusszan ki az óvoda bejáratán a sötétbundás kölyökkandúr mögött. Szájában egy halványnarancs kölyköt cipelt, és gyengéden letett Szedermancs mellé a földre. Tűzszív most bíztosan tudta, hogy Aranyvirág látta a reakcióját, mert a halványnarancs királynő védelmezően fonta a farkát a két kölyök köré, felemelte az állát, mintha csak provokálta volna Tűzszívet, hogy mondjon valamit. Tűzszív feltámadó bűntudatot érzett. Mit is gondolt? Hisz ő a Villám törzs helyettese,a Csillag törzs akaratából! Tudta, hogy meg kell nyugtatnia Aranyvirágot, hogy a kölykei ugyanúgy biztonságban lesznek és figyelembe fogják venni őket, mint a többi Villám törzsi harcos.

-A...a kölykeid egészségesnek tűnnek-hebegte, de a szőre felmeredt, ahogy a sötétcirmos kölyök felnézett rá villogó, borostyán szemeivel, Tigriskarom fenyegető, átható pillantásának a képével.

Tűzszív megpróbált felülkerekedni a félelmén és a dühén, amitől ösztönösen kimeredtek a karmai, és belemélyesztette őket a kemény földbe.

Tigriskarom árulta el a törzset -mondta magának.-Nem ez az apró kölyök.

-Sárgakölyök most először hagyta el az óvodát-mondt Aranyvirág. Nyugtalanul pillantott le a kiscicára.

-Hamar fel fognak nőni- mormolta Tűzszív.

Aranyvirág lehajolt, mindkettő kölyöknek megnyalta a fejét, majd elindult Tűzszív felé.

-Tudod, hogy érzek-nyávogta halkan.-A szemed mindig megtéveszti majd a szívedet. De ezek az én kölykeim, és meg is halnék, hogy megvédjem őket. -felnézett Tűzszív szemébe, és a harcos látta, ahogy a sárga tekintet mélyén kavarognak az érzelmek.

-Féltem őket, Tűzszív- folytatta.- A törzs soha nem fogja elfelejteni Tigriskarmot-nem is kell. De Szederkölyök és Sárgakölyök nem tett semmi rosszat, és nem fogom hagyni, hogy Tigriskarom miatt őket hibáztassák. Nem fogom elmondani nekik, ki volt az apjuk, csak azt, hogy okos és erős harcos volt.

Tűszív átérezte a zaklatott királynő kínját.

-Itt biztonságban lesznek- ígérte, de Szederkölyök borostyán tekintetétől még mindig bizseregtek a mancsai, miközben Aranyvirág elfordult.

Mögötte Fehérvihar kipréselte magát az óvodából.

-Pettyesfejű úgy gondolja, hogy a két megmaradt kiscicája elkezdhetné a kiképzést- mondta Tűzszívnek.

-Kékcsillag tudja már?- kérdezte Tűzszív. Fehérvihar megrázta a fejét.

-Pettyesfejű maga akarta elújságolni Kékcsillagnak, de ő nem látogatott el az óvodába mostanában.

Tűzszív összeráncolta a homlokát. A vezér általában mindent figyelemmel kísért a törzsben, különösen az óvodában. Minden macska tudta, hogy milyen fontosak a Villám törzs számára a szép, egészséges kölykök.

-Szerintem ez nem meglepő- folytatta Fehérvihar. -Még mindig a kóbor macskákkal lévő csatában szerzett sebeit ápolja.

-Menjek, és mondjam el neki?- ajánlotta Tűzszív.

-Igen. Egy jó hír talán felvidítja- jegyezte meg Fehérvihar.

Tűzszív rádöbbent, hogy Fehérvihar ugyanúgy aggódik a vezérük miatt mint ő maga.

-Én is remélem- mondta egyetértően.- A Villám törzsnek nem volt ennyi növendéke sok hold óta.

-Erről jut eszembe- nyávogta Fehérvihar, a szemei felragyogtak.-Hol van Felhőmancs? Úgy tudtam, az öregeknek vadászik.

Tűzszív nyugtalanul félrenézett.

-Ööö...Igen, vadászik. Nem tudom hol marad ennyi ideig.

Fehérvihar felemelte hatalmas mancsát, és megnyalta.

-Az erdő már nem olyan biztonságos, mint egykor volt- mormolta, mintha csak belelátott volna Tűzszív fejébe. - Ne feledd, az Árnyak törzse és a Szél törzs még mindig dühös ránk amiért menedéket nyújtottunk Törtfarkúnak. Még nem tudják, hogy Törtfarkú halott, talán újra megtámadnak minket. 

Törtfarkú az Árnyak törzse régi vezére volt. Csaknem elpusztította a többi törzset, azzal a szándékkal hogy saját területét megnövelje. A Villám törzs segített őt elűzni a törzsből, melyet zűrzavarba taszított, de később menedéket nyújtott neki, a világtalan, gyámoltalan rabnak, ami nagy szivesség volt egykori ellenségeitől. 

Tűzszív tudta, hogy Fehérvihar olyannyira óvatosan próbálja figyelmeztetni, amennyire lehetséges- a harcos még sosem említette meg annak lehetőségét hogy talán Tigriskarom a környéken van, de Tűzszív mégis lelkifurdalást érzett amiért egyedül elengedte Felhőmancsot, és  mentegetőzni kezdett.

-Egyedül engedted el reggel Fényesmancsot- vágott vissza.

-Igen. Meghagytam neki, hogy maradjon a vízmosásnál, és délre érjen vissza. 

...

(folyt. köv.)

 




 
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 8
Heti: 22
Havi: 22
Össz.: 22

Látogatottság növelés
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

http://harcosoktorzse.co.cc

(Cneko, 2011.04.23 00:24)

Amennyiben a fordítás további részeire is kíváncsiak vagytok, látogassatok el a http://harcosoktorzse.co.cc lapra. :)

Re: http://harcosoktorzse.co.cc

(angelika, 2014.09.30 19:14)

Nekem nem nyitja meg azt az oldalt :(
Tud valaki segíteni? :)